Ki hitte volna??Hát mondjuk mindenki aki olvasta az előző könyveket Jacob és Bella két csók erejéig együtt vannak.
Először Jake letámadja Bellát, aztán Bella csókolta meg őt...
Na de kezdjük az elsőnél Bella elment La Pushba elég elővigyázatosan kellett ezt tenni mivel közben Bellára fiatal vámpírok és Victoria vadászott ezért a határig Edward viszi el, Jacob túl fáradt ezért elszunyókál később mikor felkel elmennek sétálni ott Jake bevallja hogy szereti. Innentől magát a könyvet olvashatod saját fordításban:
Egy hosszú percig csak bámultam rá, némán. Semmire nem tudtam gondolni, amit mondhatnék neki. Ahogy a döbbent arcomra nézett, a komolyság elhagyta az övét.
„Oké”mondta vigyorogva. „Ez minden.”
„Jake-„ úgy éreztem, mintha egy hatalmas gombóc lenne a torkomban. Megpróbáltam eltávolítani. „Én nem tudok…úgy értem nem …el kell mennem.”
Elfordultam, de megragadta a vállam, és visszafordított.
„Ne, várj. Tudom, Bella. De, nézd, válaszolj, rendben? Azt akarod, hogy elmenjek, és soha többé ne is láss? Légy őszinte.”
Nehéz volt a kérdésére koncentrálni, így igénybevett egy percet mire válaszolni tudtam. „Nem, nem ezt akarom.” ismertem be végül.
Jacob ismét vigyorgott. „Értem.”
„De én nem úgy akarlak téged, ahogy te engem.” célozgattam.
„Akkor mondd el, hogy pontosan hogy akarsz engem.”
Óvatosan átgondoltam. „ Hiányzol, amikor nem vagy ott. Amikor boldog vagy,” folytattam óvatosan „az engem is boldoggá tesz. De ugyanezt elmondhatnám Charlie-ról is Jacob. Számomra családtag vagy. Szeretlek, de nem vagyok beléd szerelmes”
Bólintott „De azt akarod, hogy a közeledben legyek.”
„Igen.” sóhajtottam, lehetetlen volt lebeszélni.
„Te a munka megszállottja vagy.” morogtam.
„Jah.” végig simogatta az ujjhegyeivel az arcomat. Elütöttem a kezét.
„Gondolod képes lennél legalább egy kicsit is viselkedni?” kérdeztem bosszankodva.
„Nem, nem hiszem. Te döntesz, Bella. Elfogadsz úgy, ahogy vagyok – beleértve a rossz viselkedésemet- vagy egyáltalán nem.”
Dühösen rábámultam. „ Ez önző dolog.”
„Te is az vagy.”
Megfagytam, és tettem egy önkéntelen lépést hátrafelé. Igaza volt. Önző voltam – és kapzsi is – Azt kellett volna mondanom, hogy nem akarok a barátja lenni, és elsétálni. Rossz ötlet volt megpróbálni barátnak maradni vele, ami csak bántaná. Fogalmam sem volt mit keresek ott, de hirtelen biztos voltam benne, hogy nem helyes.
„Igazad van” suttogtam.
Nevetett. „Megbocsájtok. Csak próbálj meg nem túl dühös lenni rám. Mert mostanság elhatároztam, hogy nem adom fel. Tényleg van valami ellenállhatatlan egy veszett ügyben.”
„Jacob.” Felnéztem a sötét szemeibe, próbáltam rávenni, hogy komolyan vegyen. „ Szeretem őt, Jacob. Ő az egész életem.
„Engem is szeretsz,” emlékeztetett. Felemelte a kezét, amikor tiltakozni kezdtem. „Nem ugyan úgy, tudom. De ő sem az egész életed. Többé nem. Talán egyszer az volt, de elhagyott. És most viselnie kell a döntése következményeit – engem.”
Megráztam a fejem. „Lehetetlen alak vagy.”
Hirtelen komollyá vált. Megfogta az arcom, olyan szorosan tartva, hogy képtelen voltam levenni a szemem az elszánt tekintetéről.
„Amíg csak ver a szíved Bella, „ mondta. „Itt leszek – küzdök. Ne felejtsd el, hogy van más lehetőséged.”
„Nem akarok más lehetőséget,” ellenkeztem, próbáltam kiszabadítani az arcom, sikertelenül. „És a szívveréseim meg vannak számlálva, Jacom. Már majdnem itt az idő.”
Összeszűkültek a szemei. „Még több ok, hogy küzdjek – erősebben harcoljak, amíg tudok,” suttogta
Még mindig fogta az arcom – az ujjai olyan erősen tartottak, hogy már fájt – és láttam a hirtelen elhatározást a szemeiben.
„Ne..” ellenkezni kezdtem, de már késő volt.
Az ajkát az enyémre tapasztotta, belém fojtva az ellenkezésem. Dühösen csókolt, a másik kezével szorosan megmarkolta a tarkóm, lehetetlenné téve a menekülést. Minden erőmmel ellöktem a mellkasát, de még csak észre sem vette. Az szája lágy volt, ellentétben a dühével, az ajkai ismeretlen módon olvadtak az enyémre.
Megragadtam az arcát, próbáltam eltolni, ismét sikertelenül. Habár úgy tűnt, ez alkalommal észrevette, és bosszantotta. Az ajka szétfeszítette az enyémet, éreztem a forró lélegzetét a számban.
Az ösztönömre hallgattam, leeresztettem a kezem magam mellé és megmerevedtem. Kinyitottam a szemem és nem harcoltam, nem éreztem…csak vártam, hogy leálljon.
Működött. A haragja úgy tűnt, elpárolgott, és hátrébb húzódott, hogy rám nézzen. Az ajkát lágyan az enyémre tapasztotta ismét, egyszer, kétszer…és harmadszor. Szoborként álltam és vártam. Végül elengedte az arcom, és ellépett.
„Végeztél már?” kérdeztem kifejezéstelen hangon.
„Igen,” sóhajtotta. Mosolyogni kezdett, és behunyta a szemét.
Hátrahúztam a kezem majd előrelendítettem, és a szájba vertem, akkora erővel, amekkorával csak bírtam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
